Azt tudtuk eddig is, hogy a LIFE.hu (direkt nem linkelem) egy nagy kalap kaka. Egy naaaagy kupac, gőzölgő szarkupac. Utálom, rühellem. Viszont minden nap találkozok az ajánlójával, amikor a freemail-es fiókomból kilépek. Tudom... nem lehet sikeres ember akinek freemail-es címe van, de hát van az is... nem hagyjuk veszni.
Szóval ilyenkor végignézegetem a kilépő oldalra kitett címeket. És akarva-akaratlanul odatéved a szemem a fent említett szarkupac linkreire. Már nagyon sokszor megfogadtam, akár mennyire is hívogató az ott olvasható cím, nem kattintok rá, mert tuti egy említésre sem méltó faszság lesz ott... csak, hát a címe... annyira hívogató...
Erre tessék: Megint beszoptam ezt a bulvár okádást: "Elmegyógyintézetbe került az ismert magyar zenész- meghökkentő fotó"
A meghökkentő fotóra nem voltam kíváncsi, de arra igen, hogy vajon melyik magyar "híresség" került zártosztályra... és az is lehet, hogy kiderül miért?
Persze megint bekapcsolt a riasztó a fejemben: "Bulváros átbaszás! Ne kattints! Megszopod és megint mérges leszel magadra! "
De én nem hallgattam a hangra, mert végiggondoltam: ha az elmegyógyintézetbe kerülés tény, kíváncsi vagyok, ki volt az.
Igazából nem tudom, mire számítottam, hogy mit fogok látni... mondjuk Som Lajos visszaesett és orvosi segítséggel akar megszabadulni a nagyfröccsök miatt kiújult delériumos állapotából... vagy valami hasonló. Semmi eget rengető dologra nem számítottam.
De persze neeeeem... a "hírből" az derült ki, hogy Fluor Tomi forgatott klipet az elmegyógyintézetben. Ja és, hogy mi volt a meghökkentő fotó? A fent említett zenésznek, ha nem is nevezném... inkább előadóművész fényképe... egyik szemében egy fakó kék kontaktlencsével... mondjuk sokkot nem kaptam... illetve nem a fotótól, hanem a saját hülyeségemtől... már megint beszoptam.
Kérlek titeket: Ha még egyszer rákattintok a life. hu-ra, üssetek meg... de nagyon durván... és dobjatok a padlóla...le!
Ma, amúgy családilag részt vettünk ismét egy futóversenyen. Anyakuka kitalálta, hogy menjünk és fussunk sok emberrel12km-t a Lőver körúton.
Ezt már sokszor elmondtam, hogy nem vagyok én semmi rossznak az elrontója, ezért gondolkodás nélkül igent mondtam.
Ezt a futást csak két apróság árnyékolta be: az egyik az esőfelhők voltak, amiből először kevésbé, később baromira ömlött az eső. A másik pedig a bal lábam két kisebbik ujja, mivel e csütörtöki küzdőedzésen könyökkel belenyúltak egy egyenes rúgásomba. Ennek az lett az eredménye, hogy ha el nem is tört, de elszíneződött, megdagadt és fájt kúrvára. Pénteken még a sima gyaloglás is komoly problémákat okozott... de nem arról vagyok híres, hogy holmi kis fájdalmak visszatartsanak.
Persze ezt futás közben olykor- olykor másként gondoltam, de végül is lefutottuk az egészet.
Mi felnőttek persze megint sehol nem voltunk. Anyuka a mezőny második felében, 38. helyen ért be, én meg valahol a 14. helyen. Szarul hangzik, de egy női ezüstre elég lett volna ez az idő.
Berci és Blanka is indultak. Blanka a kicsit nagyobbak között 3. helyen végzett 1200 méteren, míg Berci 4500 méteren 2. helyen ért be. Ők ügyesek voltak.
Bőrig ázva, kissé elfáradva jöttünk haza délután.
...egy élő legendával. Ez volt a tegnapi programom.
Ugyanis karatecsapatunkkal vendégül láthattuk Balczó Andrást.
Azt, hogy ezt hogy sikerült nyélbe ütni, most nem részletezném... ismerünk valakit, aki ismer valakit... de a lényeg, hogy itt volt és csak hozzánk jött el.
Bandi bácsi tartott nekünk egy remek előadást, amiben beszélt nekünk a múltjáról, életének fontos állomásairól, sportról, politikáról.
Erre a beszélgetésre még beengedtünk néhány "külsőst", de az előadást követő vacsorára már csak mi mentünk. Csapattagok és családtagok. Egy nagyon családias, meghitt beszélgetésben már egészen személyes kérdésekről, és dolgokról is tudtunk beszélgetni.
Fantasztikus élmény volt beszélni egy ilyen hatalmas hittel és akarattal megáldott emberrel. Rengeteg olyan dolgot mondott, hogy még napok kellenek hozzá, hogy minden leülepedjen és mindent meg tudjak emészteni.
Nagyon jó volt!
Itten van a hosszú hétvége, amit minden normális ember pihenéssel tölt. Kirándulással, majálisozással, evés-ivással, strandolással, láblógatással.
Na, ezek azok a tevékenységek, amiből én egyet sem csináltam. Ehelyett edzőteremben és minimaraton futáson sanyargattam magam.
A héten a szerdai edzés kicsit erősre sikerült. Tüdő és állóképesség próbáló perceket tartottunk... csak azért, nehogy izomláz nélkül töltsük a hosszú hétvégét.
Jah... csak arról feledkeztünk meg, hogy a hosszú hétvégét is edzésekkel töltjük, mivel egy szemináriummal egybekötött versenyfelkészítő edzőtáborra érkezett az ország egyik legeredményesebb klubja vendégségbe hozzánk.
Persze egy ideje már hallgatom itthon, hogy mi a rákért megyek én heti négy edzésekre, meg ráadásul a hétvégéken is sok karatés program csúszik be. Mint például most.
Erre anyuka kitalálta, hogy Ő szeretne indulni a Nagycenk- Deutschkreutz- Nagycenk minimaratonon. Igaz, hogy nekem délelőtt edzésre kellett volna mennem, de nem mertem azt mondani, hogy nem megyek el vele. Már csak azért sem, mert kúrva lelkes volt és nagyon rá volt indulva. Én meg nem vagyok semmi rossznak az elrontója, meg, hát jó kis bemelegítés lesz az a délutáni edzésre.
Íqy esett, hogy résztvevői lettünk az első alkalommal megrendezett Nagycenk- Deutschkreutz- Nagycenk minimaratonnak.
Csodaszép napsütéses idő, elfogadható mennyiségű induló, jó hangulat... mi kell még? Találkoztam sok ismerőssel, ráadásul olyanokkal, akikkel csak ilyen futós eseményeken szoktunk összefutni.
Persze a sok "hivatásos" futó között esélyünk sem volt eredményt elérni (meg, hát persze tartalékolni kellett egy kis erőt a délutáni edzésre, szóval egyáltalán nem szabtam szét magam), de tökéletesen meg vagyok elégedve az elért eredményünkkel. Nelli az első felében, én meg az első negyedében végeztünk, szóval minden rendben van. Az már csak hab a tortán, hogy Berci is indult az 5km-en és az első tízben végzett.
De ez most élőlény.
Az még nem világos, hogy egészen pontosan miért is, de Lili és a pasija úgy gondolták, hogy nekünk szükségünk van egy kiskutyára. Ezért aztán vasárnap reggel beállítottak egy falatnyi izével. Állítólag ez az izéke egy Jack Russel terrier.
Az egyik szemem sír a másik üveg nevet, mert egy édes kis dög az tény, de egy idióta terrier... azok egy sem normális... hülye hiperaktív dögök... makacsok és önfejűek... és szökdösnek. Magukban hordozzák az összes rossz kutyatulajdonságot.
Mintha eddig nem lett volna elég gondom, most még ezt a kis kulagépet is idomíthatom.
Molly az angol bulldog vegyes érzelmekkel fogadta. Egyelőre nem tudja mit kezdjen vele. Még nem merem együtt egyedül hagyni őket, nehogy a kis vakarcsból kutyaszar legyen.
A héten úgy is itthon vagyok, szóval megpróbálom őket összeszoktatni, ezzel egyidőben meg a kerítést is kiskutya-biztossá kell tennem, mert ez a kis rohadék csak akkora, hogy átfér a drótkerítésen... félig... Onnan tudom, hogy félig fér csak át rajta, hogy már kipróbálta. Szóval végig kell néznem a kerítést, hogy ez a kis szardarab , nehogy ki tudjon szökni, ha már nem leszünk itthon.
De amúgy örülök ám...
Eltelt egy év, megint nekiveselkedtünk és szerettünk volna egy kört tenni a Fertő tó körül gyalog. Már érett egy ideje, de mindenféle programok jöttek közbe. Borzasztó nehéz volt egy olyan hétvégét találni, ami majdnem mindenkinek jó. A mostani hétvégére esett a választásunk. Ezt mindenki szabaddá tudta tenni... csak az időfelelős nem.
Jól megszívatott minket.
Aggódva fürkésztük az időjárás jelentéseket és bizony a pénteki napra mondta a legnagyobb esőt.
Úgy voltunk vele, hogy szakadó esőben nem indulunk el, nem akartunk úgy járni mint tavaly, mikor is zuhogó esőben gyalogoltunk órákig és a talpunk totál felázott. Had ne mondjam, mennyi vízhólyagot szedtünk össze.
Szóval szakadó esőre volt "B" terv, viszont a szemerkélő esőre nem. Ezért ott, akkor jó ötletnek tűnt elindulni, mondván, ha súlyosbodik a helyzet, akkor még van időnk meggondolni magunkat.
A délutáni öt órás indulás kicsit csúszott, de nekivágtunk hát.
Hegykőről, Fertőrákos irányába indultunk és az első megállónk is ott volt.Elég rendesen belekezdtünk és baromi jól haladtunk. Kis pihenőt követően, néhányan úgy döntöttünk, hogy a Fertőrákos- Rust távolságot futva tesszük meg. Átöltöztünk futógöncökbe és nekivágtunk. Szuper tempóban mentünk, ráadásul felüdülés volt a gyaloglás után az a kis futás. Ruszton aztán pihentünk egyet, megvártuk a sétálókat és folytattuk utunkat Oggau felé, viszont valahol féltávon elkezdett szakadni az eső. Akkor már meg sem fordult a fejünkben, hogy visszaforduljunk, ezért gyorsan beöltözünk és mentünk tovább.
Oggau- tól egészen Donnerskirchen-ig szakadó esőben meneteltünk és egyáltalán nem úgy nézett ki a dolog, hogy csillapodna. Gyönyörű csendes, áztató esőben volt részünk.
Hiába a gondosan impregnált lábbelik és fasza esőkabátok, bizony alul-felül ronggyá áztunk.
Ahogyan beértünk Donnerskirchenbe, haditanácsot tartottunk. Mivel többeknek elfogyott az összes száraz ruhája és volt olyan is, akinek akkorra már nem volt száraz cipője sem, fájó szívvel úgy döntöttünk, hogy feladjuk, mielőtt komoly problémáink adódnának.
Hívtunk magunkért mentést és lógó orral hazakocsikáztunk. Éjjel háromnegyed háromra már itthon is voltunk.
A táv egyharmadát megtettük, jól éreztük magunkat, de mégsem vagyunk elégedettek. Most keressük az új időpontot.
Olvasom valamelyik újság honlapján szalagcímben:
"ELTŰNT ZIMÁNY LINDA"
Egy darabig ültem, gondolkoztam: De ki a faszom az a Zimány Linda????
Jaaaaa.... Az a rafkós spiné aki lehúzta Dzsuzsákot "sokmillióra" egy lakásvásárlós projektben???
Már tudoooom... nekem nem hiányzik.
... mint a jó szex.
Utána még fél óráig remeg a lábad és zsibbad a segged...
