Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Böjt második nap

2014.02.19. 16:57

Így jönnek össze a dolgok.

A nagyobbik motorom szervizben van, mivel már öregecske szegény és különféle bajai vannak és hát a kicsi motorom sem tündököl a korábbi fényében , ami a nagynál az egyértelmű búcsút a kicsinél pedig a generált jelenti. Bár hirdetem mindkettőt azért a kicsihez még ragaszkodom. Mégis az volt az a robogó, amire oly sokat vágytam és a Mopedrallynak (köszönjük Taki) hála rengeteg közös élménnyel lettem gazdagabb. Most azt már had ne mondjam, hogy Tamás barátom azóta lecserélte az övét és bizony pedzegette, hogy mi lenne, ha idén megint mennénk, mert már két évet bizony kihagytunk. Ehhez persze össze kéne rángatni a Konda Motors lelkes tagjait és persze a gépeket is gatyába kéne rázni, hogy idén is haza tudjunk jönni.

Még nem tudom mi lesz, majd meglátjuk.

De végül is arra akartam kilyukadni, hogy a kisebbik motor gyengélkedése miatt (próbálom kímélni amíg el nem jutunk szervizbe) tegnap kocsival mentem dolgozni, de mert Nellianyunak szüksége volt az autóra, úgy döntöttem, hogy futva jövök haza. Szóval vittem a futógöncöket, és meló után kisétáltam az autóig, beszórtam a gönceimet és uzsgyi.

Nincs is annál jobb, mint amikor már két napja éhezel, és közben lenyomsz egy nyolcast.  Bár még lehet, mert még nagyon az elején vagyok... lesz ez még rosszabb is... mint például ma küzdőedzésen.

A bejegyzés trackback címe:

https://apakuka.blog.hu/api/trackback/id/tr295821864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása