Reggelre az idő némileg elromlott, ami azt jelentette, hogy beborult és fullasztó dunsztos idő lett, aminél nincs is alkalmasabb egy jó kiadós erdei sétára. Felkerekedtünk hát, célba vettük Dömöst és a Rám- szakadékot.
Neki is indultunk, de úgy gondoltuk, hogy ha már itt vagyunk, menjünk már fel Dobogókőre, hiszen imádjuk azt a helyet. A fülledt erdei melegnek, na és persze a néhány száz méteres szintkülönbségnek köszönhetően szakadt rólunk a víz. De olyan szinten, hogy úgy néztünk ki, mint akit egy vödör vízzel öntöttek le.
Amikor felértünk Dobogókőre és megcsodáltuk a kilátást, elhatároztuk, nehogy már ugyan ezen az útvonalon induljunk vissza, hanem járjunk meg egy olyan utat, amit gyerekekkel nem mertünk annak idején, részben a táv hossza, részben pedig a terep nehézsége miatt. Így aztán elindultunk a Prédikálószék felé, hogy onnan az utunkat a Vadálló- kövek felé folytassuk.
Valahol már félúton jártunk a Prédikálószék felé, mikor is sűrű sötét fellegek kezdtek gyülekezni a hegy felett, villámok és égzengés kíséretében. Az volt az a pont, ahonnan tök mindegy melyik irányba is indultunk volna, hiszen pont féltávnál voltunk. Majd aztán megérkezett az eső is.
Nelli ezen a ponton kicsit elkeseredett, hiszen sziklás terepen (szinte mászva) a hegycsúcson, csapkodó villámok között szakadó esőben (bár az meleg volt legalább) nem túl bizalomgerjesztő dolog a túrázás, de én azzal vigasztaltam, hogy így legalább van tétje a dolognak. Persze ez nem sokat segített.
Legjobban persze akkor esett, amikor a Vadálló- kövektől kezdtünk ereszkedni, hogy visszamehessünk Dömösre. Aki járt már ott, azt tudja miről beszélek, aki nem, menjen el és járja meg és tudni fogja. Szopóágon voltunk na...
Persze, mihelyt elhagytuk a veszélyesebb szakaszt, kezdett alábbhagyni, nem sokkal később pedig teljesen el is állt az eső... csak, hogy érezzük az égiek törődését.
Ezzel a karikával egyébként abszolváltunk (a GPS trackje szerint) egy 24 kilométeres túrát, aminek közel hatszáz méteres szintkülönbsége volt... felfelé... meg újabb hatszáz méter le ;) Mit mondjak... jól esett utána a tábortűzön készült vacsi, amihez a hozzávalókat részben a helyi boltban, részben pedig "háznál" vettünk a termelőtől (?).
Éjjel elég vacakul aludtunk a sátorlapon kopogó eső miatt. Reggelre pedig már a levegő is ugyancsak lehűlt. Tanakodtunk is, hogy mi legyen, hová menjünk hideg, szemerkélő esőben? Végül Vácra mentünk át sétálni, de a szomorkás idő a szemetelő esővel többször bekergetett minket ilyen-olyan üzletekbe, többek között egy könyvesboltba is, ahol jócskán elvoltunk. Ott találtam egy aranyos gyerekkönyvet, abban pedig egy idézetet, amit életfilozófiámmá, vagy ha úgy tetszik, hitvallásommá fogadtam:
"Esőben táncolni olyan, mint napon feküdni"
Mivel az utóbbi időkben próbálok pozitívabban gondolkozni és hozzáállni a dolgokhoz, úgy gondolom, hogy egy "segítőm" vezetett oda a polchoz, hogy elolvashassam és befogadhassam ezt a gondolatot. Érdekes minden esetre.
Mindeközben annyira lehűlt az idő, hogy úgy gondoltuk, inkább nem a sátorban töltjük az éjszakát, hanem megpróbálkozunk egy helyi fogadóval. Szerencsénkre (vagy éppen szerencsétlenségünkre) volt szabad szobájuk, amit telefonon le is foglaltunk. Kisétáltuk magunkat, elfáradtunk, elfoglaltuk az átmeneti szállásunkat, majd kisütött a nap. De persze akkor már nem költöztünk ki ;). Egy bőséges vacsi után pedig nyugovóra tértünk... hogy aztán Nelli olyan szinten elfekhesse a nyakát, hogy moccantani se tudja.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
